Nem volt kérdés, hogy melyik versenyen szeretnék menni!

2023-ban ez a pálya volt a kedvenc az MRC sorozatában, így itt szerettem volna megkezdeni az évet, kedvesemmel a jobb oldalamon, épp úgy, ahogy tavaly tettük. Bővebben >>> →

2024. március 17-én került megrendezésre a 2.Gobaldaru Ládbesenyő Minisprint az MRC keretein belül, ami idén is, csak úgy, mint 2023-ban igazán nagy sikert aratott. Erről árulkodik a social média felületein megjelenő médiaanyagok tömkelege, melyek a verseny pozitív hangulatát is kellőképpen alátámasztják. Több, mint 60 versenyzőpáros állt rajthoz aznap és teljesítette a technikás szakaszt a néha kedvezőtlen időjárás ellenére is, csak néhányuknál okozott fennakadást az autójuk technikája, ami miatt feladni kényszerültek a versenyt.

Csapatunk tagjai, a Tamás Gergő és Tamásné Egerszegi Noémi páros is sikeresen vette az akadályokat egészen a 4. körig, amikor az autó meghibásodása miatt nem tudták tovább folytatni a versenyt.

Hogyan zajlott az autó felkészítése a versenyre?

G.: a téli időszakban az autónkat kicsit ráncba kellett szedni a tavalyi szezon után, mivel Sajókazán a hátsó részét törtük össze, Felsőkelecsénybe pedig az elejét, így ráfért egy kis lakatos munka. A motorunkról viszonylag későn derült ki, hogy újjá kell építeni, mert elolvadt benne három dugattyú, így a hétvége előtt két nappal sikerült elkészülni, és beindítani az új erőforrást. Az autó többi része sajnos nem kapott emiatt kellő figyelmet, nem volt nagy felkészítés.

Miért Ládbesenyőt választottátok ezen a hétvégén?

G.: Nem volt kérdés, hogy melyik versenyen szeretnék menni, 2023-ban ez a pálya volt a kedvenc az MRC sorozatában, így itt szerettem volna megkezdeni az évet, kedvesemmel a jobb oldalamon, épp úgy ahogy tavaly tettük.

Milyen volt a pálya? Mi történt a 4. körben?

G.: Az idei pálya valamelyest változott az előző évhez képest, előnyére! A rajt és a cél is más helyre került, illetve a pálya részét képezte az abodi oldalhoz közelebb eső nagy kanyar, ami parádés! A visszafele irány nekem sokkal jobban tetszett (volna), ha tudtunk volna rajta menni ideális körülmények között, sajnos ez nem adatott meg, a leeső csapadék miatt, mivel az autón slick gumik voltak, élvezhetetlenre sikerült a 2. gyorsunk finoman szólva is. A 4. gyors sajnos rövidre sikerült, már éreztem korábban is, hogy baj van a kuplunggal, a szervizben próbáltunk rajta állítani, még kibírta a 3.-at, aztán a 4. rajt utáni lassító kijövetelénél szétszakadt a kuplungtárcsa, ami a versenyünk végét jelentette.

Melyik versenyen találkozhatunk veletek legközelebb?

G.: A jövő képlékeny még számunkra, az áprilisban tartandó, pusztafalui fordulót egészen biztos hogy kihagyjuk, majd májusban Sajókazán szeretnénk újra rajthoz állni, addigra fel tudom úgy készíteni az autót ahogy szeretném.

Köszönjük Gergőnek a válaszait, további sikeres versenyzést kívánunk nekik az évben. Hamarosan újabb párosunkat kérdezzük meg a ládbesenyői versenyről. Tartsatok velünk!

Címke , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.